Nem lehet. Nem most. Nem ma. Nem a szülinapomon. A szerelmem elment,nem, nem hagyott itt, ő nem. Cserben sem hagyott. Csupán meghalt. De nem balesetben (na jó, talán), de nem is betegségben. Nem, a szülinapomon kiüt az apokalipszis és megharapja egy zombi vagy mi az életem értelmét.
Az a legijesztőbb, hogy nem vagyok dühös. Csak szomorú. Ülök a padlón lehajtott fejjel és nem tudok mozdulni. Mintha valami, valami ami a részem meghalt volna.Olyan érzés, mintha egy sziklaszirten állnék teljesen egyedül a szélben. Igen, egy röpképtelen madár, akinek levágták a szárnyait. És nem tehet semmit sem.
Süllyedek a mélybe, de két kiscsillag az égen, két kék csillag nézett engem, majd kiemelt a süppedő mocsárból. A kék szemek könnyesen csillogtak rám egy percig, majd iderohant hozzám és megölelt.
Egy kislány akit talán egy órája, ha ismerek hozzám bújik biztonságos menedékért. Az én vállamon sír. Én is sírok. Látni a szenvedő arcát, saját nyomorom, Rich, anyáék... Nem akarom ezt.
Finoman megragadtam a vállát, majd minden erőmet összeszedve mindent elmondtam neki.
-Bella, húgocskám, édes kicsi húgocskám. Elment, elment életem szerelme.Elment egy nyavalyás járkálóval, hogy őt is agytalan testté tegyék. Szomorú vagyok, de még mennyire! De te és Ben is itt vagytok nekem. Csak ti vagytok nekem. Sosem volt még húgom. És tudom, hogy te sem akarsz az lenni, hisz egy balfék vagyok. De nem hagyom, hogy bántsanak.
-Köszi....És hazudtam - mély lélegzetet vett.-Nincsenek semmilyen rokonaim. Árvaházból jöttem. Mindig csak egy árva voltam. Senkinek se kellettem.-Itt kicsordultak a könnyei, de letöröltem őket.
-Nézd, mi itt vagyunk neked, igaz most minden rossz, de majd jóra fordul. A katonaság kiírtja ezeket, csak idő kérdése. Biztosítjuk a házat, és a földet fogjuk megművelni. Ben is katona. Ő is meg tudja ölni őket. A fegyverekkel. Remélem. Gyere menjünk.-mosolyt erőltettem magamra. De túlságosan hamis volt. Tudtam, hogy túlságosan gyorsan szaporodnak. Nem lesz könnyű. De túléljük, mert túl KELL élnünk.
Lassan felemelkedtem a földről, megfogtam Bella kezét és homlokon csókoltam. Kivezettem a szobából a nappaliba.
Ben bezárta a kaput és biztosította a kerítést. Most még minden rossz, de tudom, hogy megmenekülünk. Most Bella kicsi lelkét kell pátyolgatnom. Jó lelkű kislány ő, csak sosem volt valakije aki mutassa neki az utat. Most már van. Mindenesetre az élet megy tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése